Cézi-blog

Furcsa dolog a szexuális vágy. Egyfolytában hajt előre az ősi ösztön, hiszen terjeszteni kell génkészletünket. Nincs mit tenni, a természet okosan élvezethez kötötte a szaporodás folyamatás. Azt hiszem, ezt senki sem bánja...

És ha megvan hozzá a megfelelő partner, akkor bizony kultúra ide vagy oda, előjön az állatias én. Harapás, karmolás, marás, másnap meg jókat lehet nevetni rajta. Vagy rossz helyen lévő nyomok esetében jön a takargatás. Néha az élvezetmorzsa kedvéért hagyjuk megalázni magunkat, bármit megtennénk egy adag endorfinért. Képesek vagyunk felborítani a társadalmi normákat, aztán később pironkodva visszagondolni az egészre. Vagy rosszabb esetben bűnt követünk el. Volt már elég mocskos példa az erőszakra.

Most eszembe jutott Pedro Almodóvar Matador című filmje, amikor a fiatal Ángel (milyen irónikus, mint a sok Jesus nevű latino sittes Amerikában) megerőszakolja álmai nőjét az utcán. Micsoda ábrázolás, a férfi csak egy szánalmasan rángó szerencsétlen állat. (Aztán persze később jön az ellenpólus, a fenséges és csábító gyilkos, a matador.)

Tiszta fejjel értelmetlen cselekedetek, de ha jön a köd, nem tudunk magunknak parancsolni. Nem kétség, igazi kábítószer ez, ami akár függőséghez is vezethet. Mondjuk régen rossz, ha csak a szexuális öröm maradt valakinek. Vészes lelki sivárságra utalhat, hiszen annyi csodálatos dolog van még a világon.
Dustin Hoffman nyilatkozta valamikor régen, hogy mennyire szereti az öregkort, mert végre nem kell a szexnek élnie, törödhet az unokáival és kertészkedhet a birtokán. Hát igen, egyszer mindennek vége szakad...

Persze a fentieket csak a saját férfi szemszögemből vizsgáltam. Hogy mit gondolnak a nők? Na, ez egy nagyon jó kérdés...


















 

 

önző érzelem
belül csendesen őrlő
eltaszít tőled

álom-látomás
csábító útján mégis
sodródom feléd

éjjeli bogár
kínlódó haláltánca
izzó gyilkoson

-R.C.- /2009-02-10/

 
 

Érdekes dolog a szerelem. Jó megfigyelni, hogy hogyan is alakul ki.

Van például olyan, hogy meglátunk valakit, és rögtön eszeveszett vágyat érzünk, hogy valamivel felhívjuk magunkra a figyelmet. Kalapál a szív, gyöngyözik a homlok, párásodik az ablak, meggondolatlan a cselekedet. Én személy szerint az élces beszólásokat szeretem, azzal remekül a középpontba tudok kerülni. Más kérdés, hogy esetleg csak a vicces srácként tekintenek utána rám, tehát rögtön sikerül beskatulyáztatnom magam. Talán egyszer azért majd bejön ez a módszer.
Aztán van, amikor a szimpátia alakul át szerelemmé. Ilyen is megesett már velem, de gondolom nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Van egy lány, jókat dumálgatunk, aztán egyszer csak becsapódik valami és közénk telepedik. Létezik a dolog. Nagyon szép emlékek jutnak róla eszembe.
Van mégegy, amikor netes ismerkedésből tervezett módon alakul ki a komoly szerelem. Mi? Hogy nincs is ilyen? Valaki bizonyítsa már be, hogy tévednek a kétkedők...

De maradjunk annyiban, hogy bármilyen módon is alakul ki a szerelem, függetlenül attól, hogy viszonzásra talál-e vagy sem, gazdagodunk vele. Ha nem alakulnak jól a dolgok, a fejlődést akkor is magában rejti. Hozzájárul a jellemünkhöz, alakítja az énképünket, hogy hogyan állunk későbbiekben az ellenkező nemhez. Ez pedig jó, akármit is gondoljunk az adott pillanatban.

Úgyhogy ezen elmélkedve ma arra a következtetésre jutottam, hogy egyetlen szerelmemet sem törölném ki az emlékezetemből, mert általuk váltam azzá, aki most vagyok. Gyorsan át is alakítottam a bússzerelmesek kedvenc mondását a saját szájízem szerint. Szóval mától minden nő angyal! :)





























 

 
 

Örülök, hogy valaki mindig beleolvas a blogomba. Azt ugyan nem tudom, hogy hányan és hogy mennyire tetszik nekik a szócséplésem, de azért mégis jó érzés, hogy olvasnak. Annyit még elárulok, hogy vannak védett bejegyzéseim, amit csak tagok olvashatnak, szóval ha kíváncsi vagy az igazán mocskos részekre, akkor csak szólj... :)

Itt már majdnem elkezdtem arról írogatni, hogy nem túl sok levelet kapok mostanában, csak a szokásos hírlevelek várnak a postaládámban, aztán rögtön hárman is megtaláltak ebben a késői időpontban. És az egyik pont a blogommal kapcsolatos. Úgy néz ki, tényleg hatással vagyok a környezetemre. Ezzel viszont kezdek a szuperhősökre hasonlítani. A különleges képesség különlegesen nagy felelősséggel jár, szóval jó lesz vigyáznom, hogy miket is írok le. Mostantól csak óvatosan a szavak erejével...

Most jó lenne egy kis tartalom is, ha már bejegyzés készült.
A művészi hajlamom megint előtérbe került. Ezúttal grafikai tudásommal tettem magam próbára. Jobban mondva más tett próbára, mert magamtól sosem jutott volna eszembe rajzolni. Aztán nem tudtam az illetőnek ellent mondani, szóval fogtam egy papírt, egy ceruzát, és nekiálltam alkotni. Természetesen nem sikerült túl fényesen, mégis volt benne valami, ami kicsit feldobott. Lehet, hogy csak átragadt a lelkesedés. Aztán másnap gondolkodtam a dolgon. Nem szeretek átlagos lenni, a rajzolás nem nekem való, mert nem vagyok igazán jó benne. Jó, tudom, jópárszor alkottam már említésre sem méltó dolgokat, nem ez lenne az első, hogy próbálgatom a szárnyaim. De a gitározásnál, versírásnál és sportnál van mégis egy határozott sikerélmény, a rajznál viszont ilyesmit nem nagyon éreztem. Azért jó lenne, ha személyesen is meg tudnám osztani ezeket a gondolatokat valakivel...

A következő képet nem én rajzoltam, de nagyon tetszik. Lehet, hogy pont azért jó, mert nem én készítettem. :)

















 
 

Mi van, ha létezik a túlvilág. Esetleg a lélekvándorlás. Képzeljük el, hogy a mostani élet egy állomás, ami a maga eltöltött x évével csak egy pillanat a teljességhez képest. És mi van, ha csak üresség van a halálunk után. Bármi lehet, de ettől nem változik semmi sem.

Azon gondolkodtam, hogy mi értelme van dolgokon görcsölni, napokat azzal tölteni, hogy milyen párbeszédet is folytassak valakivel. Egyáltalán számít-e, amit ebben az életben létrehozunk. Persze, hagyunk nyomot, de az csak időleges, már az unokáink sem biztos, hogy emlékeznek ránk. És lehet, hogy fantasztikus érzés, hogy szeretnek bennünket az emberek, de az is múlandó. Na de hogy egy beszélgetéstől féljek, aminek az időtartama tényleg elenyésző, akárhonnan is nézzük...
Nemrég azt mondta nekem valaki, hogy a ma problémái idő múltával semmivé lesznek. Próbáljam meg elképzelni, hogy eltelt pár év, azután visszatekintek. Vajon mennyire fogom fontosnak találni azt a rágódást, ami most zajlik bennem? Hát ebben van valami...

Lehet azt gondoljátok, hogy rossz napom van, de ez most egyáltalán nem negatív bejegyzés. Sokkal inkább érzem magam úgy, mint akit megszabadítottak a terhétől. Nem azt mondom, hogy holnaptól őrültként cselekszem és két végéről égetem a gyertyát, csak másképp értékelem majd a dolgokat.

Kerestem valamit, ami illene a témához, aztán erre a klassz képre akadtam. Emlékeztet egy lányra...
 









 


 
 

hosszú árny mentén
alkonyatra boruló
fagyos téli éj
-R.C.- /2009-01-29/

Remélem, most már érted, miért vagyok vega... :)

"... az Igazi Férfi dudán játszik,
vörös szakálla messzire látszik,
az Igazi Férfi mindig zord,
az Igazi Férfi szoknyát hord..."

Szép napot! :)

Gryllus Vilmos - Skót

 
 

Leszögezném előre, hogy ennek a kommentnek semmi köze a filmhez, nem is láttam azt, fogalmam sincs, hogy miről szól.

Sokat szövegelek, többnyire értelmetlenül. Ha mégis megpróbálok értelmes mondatokat alkotni, akkor meg rendszerint megbántok vele valakit. Őszinteségi rohamaim nagy fokú idiotizmussal társulnak, amit rendkívül csekély informálódás után természetesen képes vagyok hihetetlen magabiztosságal és önelégültséggel mások tudtára adni. Dehát magamat sem értem, hogyan lehetne belátásom más életébe? A saját kis elképzelt valóságomban felállítom teóriáimat, elkezdek rajta dühöngeni, majd mikor már minden barátommal megvitattam a dolgot és rájöttem, hogy tényleg mennyire igazam is van, akkor rázúdítom a lavinát a sokszor igaztalanul vádolt áldozatra. Aki lehet, hogy egy mondattal helyre teszi a hosszú időn keresztül rágódott dolgot, és nem is érti, hogy min problémázok.

És hogyan jön ehhez a büszkeség? Sokszor kevés a magyarázat. Hiszen nekem volt igazam, miért nem látja be a másik, neki kellene az én bocsánatomért esedeznie. Ha nem így történik, akkor meg mégjobban esz a penész. Ej... Hüle vagyok, ne üssetek.

Azt hiszem, hogy ez nem csak egy bocsánatkérés. Sokkal inkább egy figyelmeztetés az engem ismerők számára. Óvakodj a törpétől! Ja, az egy másik film...

 
 

Vettem az Auchanban mandarint. Finom, csak nagyon vékony héj borítja és rettentő nehéz megpucolni.
Esküszöm már azon gondolkoztam, hogy megeszem héjastól. :)
Egyetek sok vitamindús gyümölcsöt, különben baj lesz!

Egy kedves barátommal beszélgettünk nem túl rég, hogy milyen dolgok történnek velünk. Aztán egyszer csak megkérdezte, hogy boldog vagyok-e. Kapásból tudtam rá felelni, de a válaszom nem tetszett.
Mi kell ahhoz, hogy boldog legyen az ember? Vagy mi az, ami nem szabad, hogy legyen az életemben?
Ne legyek beteg, ne legyen gond a családdal és a társas kapcsolatommal, ne okozzon problémát a pénz. Most ezen jól elgondolkodtam. Létezik olyan, hogy hiányboldogság? Jó, persze, ez most egy kicsit erőltetett volt, de azért a kérdés még él. Akkor boldog az ember, ha nincs gondja?
Az a baj velem, hogyha valami megoldódik, akkor rögtön találok mást, amin problémázhatok. És nagyon nehezen tudom kikapcsolni az agyam. Régen mindig játékkal és evéssel nyomtam el magam a rossz dolgokat, de rájöttem, hogy ez nem vezet túl jó irányba. Most inkább a sport vagy a zenélés felé fordulok. De ez továbbra sem old meg semmit, csak elfedi a kellemetlen érzéseket, szóval ettől még nem lettem boldogabb.
Hogy kellene már egy társ? Lehet, hogy az megoldaná a dolgokat. Vagy legalább nem lenne időm ilyen hülyeségeken gondolkodni...
De mégis mi lehet a boldogság?

Bagoly vagyok. Éjjel jönnek a kínzó gondolatok.
Képernyővédőnek beállítottam a nyaralásokról készült képeimet. Sokat változtam az évek alatt. Ezek közül egy pár dolog kívülről is látható, például a szemüveg hiánya, "kontúros" szakállam vagy az épp aktuális kilóimról árulkodó nyakvastagságom.
Aztán ott vannak azok a dolgok, amik a lelkemen hagytak nyomot, kívülről nem látszanak, de én tudom, hogy mennyivel másképp álltam mindenhez az adott pillanatban. A fényképek nézegetése közben előjönnek a régi érzések. Hogy milyen volt először beülni a saját kis Trabantomba, vagy mit jelentett leutazni Tamásiba egy rövidke hétre. Milyen volt csókot adni és odabújni a kedvesemhez. Aztán a képernyővédő ugrik, véletlenszerűen, már egy egész más nyaralást mutat. Nagy vízbe rohanni Franciaországban. Majd bemenni Erdélyben egy sóbarlangba. És tudom, hogy mi változott meg bennem ez idő alatt, hogy viszonyultam a szeretteimhez. Hogy miért is mentem páratlanul Horvátországba.
Változunk, ezt el kell fogadni, de mégis nehéz megválni a számunkra fontos személyektől. Az érzés hiányzik leginkább, amikor megbíztunk egymásban és orrunkat összedugva szenderedtünk álomra. Nosztalgiázok? Lehet, de akkor is szép volt.
Futni lenne most jó. Elszaladni magam elől, rohanni, míg van tüdőm. Szúró oldallal csak tovább, bele az éjszakába...

Kedves emberek!

Úgy tűnik, hogy koncert kell hozzá, meg másnapi lábadozás, hogy bejegyzés készüljön a blogomon. Lehet, gyakrabban kellene buliznom? ;)
Szóval tegnap este általános nagy kedvetlenségem ellenére elmentem egy jó kis koncertre. Az A38-ra kellett eltalálnunk, de előtte Szilvia tatyóját bedobtuk Májky vitéz lakására. Arra nem számítottam, hogy ezeren lesznek már a lakáson is, és hogy hordó alakú felespohárból innom kell jó kis ütős házipáleszt. (Na jó, semmi kényszer nem volt ám benne...)
Szerencsére jófej emberekkel ismerkedtem megint meg, így nem lett verekedés a vége, mint a múltkor, amit régebben elmeséltem már itt a blogomon. Na jó, ne kezdjetek el visszaolvasni a verekedős rész kedvéért, mert bevallom, nem is volt olyan, csak viccoltam... :)
Szóval a hangulat megemelkedett, becsekkoltunk a "8-as" hajóba. Ráadásul össze is öltöztünk KisAtival, mert mindketten csíkosban mentünk. Bár Májky szerint az egész csapat összeöltözött, mert mindenki nadrágban volt. :)
Egyébként most voltam először Russkaja koncerten, de ez valami félelmetesen jó volt. Rég tomboltam magam ki ennyire, el is fáradtam a végére, és jól elaludtam a buszon.
Aki még nem élvezte volna a zenéjüket, annak ajánlom nagyon, a többiek meg már úgyis tudják, hogy milyen jó. Következzék hát egy kis kedvcsináló.

Tegnap este Napra koncerten voltam. Remek társaság, fantasztikus hangulat, viccesen táncoló emberek, szóval kár lett volna kihagyni. :) Aki nem ismerné, itt van két jó kis videó róluk. A következő koncertjükre is menni kell!

Enyhítést kerestem, kincsre akadtam. 

Még azt mondják

Még azt mondják hogy ez se szép az se szép
Olyan vagyok mint a csillagos ég,
de olyan vagyok mint a zengedelem
a két szememből ragyog a szerelem a sötétbe'

Édesanyám vettem egy kalapot
fújja a szél rajta a szalagot
ha nem fújja magam is de lobogtatom
ezt a szőkét ide csalogatom a sötétbe

Úgy tűnik, hogy ez a hónap sem tellik el magamba zuhanás nélkül. Régi emlékek, friss hülyeségek, szokásos marcangolás. Írtam is egy verset, de annyira komorra sikerült, hogy inkább nem teszem fel. Legalábbis egyelőre nem, amíg teljesen meg nem érik bennem az érzés.

De legalább van egy kellemes zene, ami kicsit vígasztal. Holnapra jobban leszek, ígérem!

Mostanában nem írtam ide semmit. Nem azért, mert nem történt semmi érdekes velem, csak valahogy nem keveredtem erre. Pedig írhattam volna arról, hogy elmaradt a nyaralásom, vagy hogy megint tanultam új akkordokat, hogy leszoktam a húsról, hogy új távokat teljesítettem bringával meg futva, esetleg a most hétvégén esedékes hegymászás előkészületeiről.

A képek többet mondanak minden szónál, azonban most egy sincs, úgyhogy majd a hegymászás után újra jelentkezem. :)

Addig szórakozás gyanánt íme egy remek szám: 

Következzen a mostani adagból az utolsó témavers, elborult agyam újabb romlott szüleménye. :)


Sötétség

Behunyom szemem, s nézem a narancssárga tájat,
melyet mint mocskos utálat
dobott rám a nyári nap
szemforgató fénye.

Miért nem hagy békén, én sem bántom,
lévén, túl messze van tőlem, elfújni nem bírom.
Egész nap meleget ont, fehér fényt vörössé ront,
éget és tikkaszt hője, elegem van belőle.

Testem árnyékba vonszolom lassan,
hogy ne sok víz vesszen, óvatosan,
bárcsak véget érne az őrjítő rémálom,
legyen sötétség, csak azt kívánom.

Eljött végre a pillanat,
a sötétség tovább nem várat,
de az egy pillanatból sok lett,
és az óra lassan tekereg.

Hátam mögé hatalmas árnyak
sűrű nesszel gonoszan osonnak,
hogy tarkómon át kitépjék lelkem,
minden hiába, csak forgatom fejem.

Itt a hajnal, ez a fényes csoda,
ha közelebb lenne, bújnék hozzá oda,
üveges szememen megcsillan hát végre,
épp mikor csorgó nyálam a földet elérte.

Vihetnek ápolók, nem bírom tovább
a természetnek ezt a kegyetlen ostromát,
elmém erőtlen, elfáradt végleg,
csak azt várom, mikor jön értem az enyészet.

-R.C.- /2008-07-19/
 
 

A következő témára íródott vers, remélem ez nem annyira rossz, mint az előző. :)


Véletlen

Nincs véletlen, már rájöttem korán,
csak gyaloglunk keresztül, át az élet porán,
minden csupa döntés sok következménnyel
válassz jól vagy rosszul, majd eldől idővel.

Nincs Isten vagy sors, mi kijelölne utat,
jósnő a jövődben csak hiába kutat,
mindig magadban bízz, hisz Te vagy a végzet,
tetteidtől függ, hogy mit hoz majd az élet.

Az sem véletlen, hogy én itt vagyok,
s erőtlen szavakkal ajkam verset gagyog,
próbálom felnyitni szemed és őszintén kérlek,
ne hagyd, hogy bármi irányítson Téged!

Hisz az élet rövid, viszont sok az esély
arra, hogy az unokáknak olyat mesélj,
amire büszke vagy és boldogan gondolsz,
ez lesz a fontos, mikor kötögetsz és horgolsz.

És mikor végleg befejezed utad,
s az orvos a szemedben fényt hiába kutat,
félúton az égbe visszanéz még lelked,
s megcsodálja, hogy mennyien szerettek Téged.

-R.C.- /2008-07-23/
 
 

Egy kedves ismerősömmel elhatároztuk, hogy verseket írunk különböző témákra, hogy kinek mi jut róla eszébe. Hát következzen az első ilyen versem, lehet kritizálni. :)


Szenvedély

Hűvös estén kezdődött,
a lágy szellő elszökött
fogvatartó hőségtől.

Lopakodott völgyön át,
érintett sok bokrot s fát,
levelüket borzolta.

Erdő szélén nevetve
hajukat szélbe vetve
táncolt egy ifjú pár.

Szemük boldogan fénylett
ahogy egymásra néztek,
csodás volt a pillanat.

Hirtelen minden megállt,
abbahagyták a forgást,
két száj egymásra talált.

Csípőjük ismét ringott,
érintésük lágyan izott,
szenvedélyes érzéstől.

-R.C.- /2008-07-18/
 
 

Most leltem erre a remek beszélgetésre az Elevon Hold volt énekesével, Zselenszky Tamással.

Már napok óta folyamatosan hallgatom a Melanchometer című albumát. Kicsit földbe döngölősnek éreztem elsőre, de aztán mégis valahogy inkább felszabadítólag hatott. Jókor akadtam rá.

-R.C.- /2008-07-06/

  

Következzen most az egyik dal szövege, ez a kedvencem:
 

Török-Zselenszky Tamás: Egy új március előtt

Az enyészpontban találkozunk majd,
ott, hol a halált hozó fű hajt.
Tüzes nyíllal hajnalt rajzolt a nyurga szél.
Fénylő írisszel csodálkozunk,
mért nem hiányzik, amit itt hagyunk.
Mutasd erre, őrzőm, az a szív már nem az enyém!

A mennyből nézve, már rég bent vagyunk,
csak itt tűnik úgy, hogy van távolság.
A csillaggal jelölt részben, az égben,
egy tornácról, sóvár Magyarország,
egy egész világnak látszik.

A mennyből nézve, már rég bent vagyunk,
csak itt tűnik úgy, hogy van távolság.
A csillaggal jelölt részben, az égben,
egy gőzfürdő mélyén, Csaba királyfi,
egy csata előttit még lazít.

 

Megint csak fekszel a hideg kövön csendben,
kiszúrt veled az élet, talán nincs ez rendben,
azért az mégis csak túl egyszerű volna,
ha téged cserben soha senki nem hagyna.

Ha mégis megkapod magadnak azt az igazit,
akkor a fénye biztosan azonnal elvakít,
és csak lényegtelen hibákat veszel benne észre,
majd csendben eldobod egy távoli mély gödörbe.

Amit utána hiába keresel, többé nem találod,
betemette a múlt, bármennyire sajnálod,
mert a széttépett jövőt összerakni nem lehet,
felelőtlen szavaktól álmod véresen hentereg.

A szívedben hagyott nyomokat befoltozni nehéz,
és a gyógyult seb alatt még ott a penész
vagy a tüske, mert az mindig megmarad,
és egy óvatlan szóra újra az egész kifakad.

Aztán nemsokára egy új társ felé visz az út,
a félelem rádmered, mint egy sötét lyuk,
hányingerré alakul a meggyötört lelked,
kiadod magadból, és az egészet elölről kezded.

-R.C.- /2008-07-06/

 

Kedves Naplóm!

Rájöttem, hogy nem vagyok normális. Most, hogy nem volt velem az a kedves lány, akiről már annyit meséltem, szóval most kegyetlen tempót diktáltam magamnak futás közben.
Nem számított, hogy izomrostok szakadnak le a combomból. Csak megvetően utána sercintettem a tüdődarabkákkal keveredő kesernyés nyálammal, és hajtottam magam tovább, egészen az eszméletem elvesztéig.
Azért hazaértem, ne aggódj! Most megyek meghalni.

Szép éjszakát!

-R.C.- /2008-06-28/

 

Kedves Naplóm!

Kitekertem a Hajógyári szigetre.
Megmutatnám, milyen szép, de sajnos nincs ilyen hatalmam. Így nem láthatod a szikrázó napsütésben lassan és céltalanul keringő apró nyárfapihéket és a partközelben úszkáló virgonc kiskacsákat. Szemed nem kápráztatják az ösvényen egymást váltogató fény- és árnyékfoltok. Nem hallhatod a madarak csicsergését és a víz nyugtató partverdesését. És nem éled át azt sem, ahogy az édes nyárfa, a friss rét és a kesernyés vízpart illata rég megkopott emlékeket hoz elő.
Azért remélem el tudtad képzelni!

Szép napot!

-R.C.- /2008-06-22/