Haibun:

   Szokásos sétájára indult az öregember, lépteit megfontoltság és szerény bölcsesség övezte. A galambok tisztelettel húzódtak félre útjából, de riadalom nem szállt közéjük. Az idős ember nem is foglalkozott velük, sokkal inkább érdekelte a park hatalmas fája. Háta mögött összekulcsolt kézzel bandukolt, majd letelepedett a közeli padra. Feltekintett a nála is öregebb élőlényre.
       vénséges tölgyfa
       ágán széltől billegő
       rozsdás levelek

   Ősz volt, hűvösödött, de még épp elég meleget adott a nap ahhoz, hogy a kisiskolások kint játszhassanak. Nevetgélve fogócskáztak, ricsajuk kedvesen felverte a környéket. Egy idősebb nő érkezett közéjük, hívó szavára lassan köré gyűltek a gyerekek. A nő lehajolt, felvett egy lehullott falevelet a földről, csendesen magyarázni kezdett, a kezében tartott levelével pedig finoman mutogatott. Vad zsivajjal keresgélni kezdtek a földön.
       gyermeki kézben
       festékbe mártott játék -
       halott falevél

   Későre járt, a napnyugtáig nem volt már sok hátra. A park lassan kiürült, csupán néhány hazafelé tartó munkás talált benne rövidebb útra. Az öreg lassan felkelt, majd a nap utolsó sugara irányába megindult a tölgyfa alatt. Lépteit lágy zizegés visszhangozta.
       őszi varázslat -
       vérző nap bája alatt
       rothadó avar

   Még egyszer visszanézett. A narancsos fény szépen bevilágította a tölgyfát. Bár gyengének látszódott kevéske levelével, de az öreg tudta, hogy ez csak látszat. A fa türelmesen várt az új élet kezdetére.
       tavasszal serken
       ősszel nyugovóra tér -
       örök körforgás

 -R.C.- /2009-03-01/